Volt alkalom megfigyelni, hogy a helyi cég alkalmazottjai, amely cég a mellényén a "Tisztább Budaörsért" feliratot viseli, nem hogy nem takarítja a szelektív hulladékgyűjtő környékét, ami egyébként kötelességük lenne, hanem még maguk is hozzájárulnak a vizuális és valós környezetszennyezéshez akkor, amikor eldobálják el azokat a szemétfajtákat, amik épp nem abba a körbe esnek,amit szállítanak.
Az is a BTG hibás működtetésének része, hogy előbb érkezik a mindenes platós kocsi -ami a kézzel jól mozdítható szemetet ugyan elviszi, de az apróbb, szél által a környéket beteríthető szemetet ott felejti-, és csak utána érkeznek a kukaborítók, akik munkájuk során újabb apró szemetet hagynak a környéken. Szemmel láthatólag ez nem zavarja őket. Pedig közterületen szemetelni még nekik sem szabad!
A Szolgáltató feladata a gyűjtőszigeteken kialakított szelektív hulladékgyűjtő edényzetekben szelektíven gyűjtött anyagok – papír, műanyag, színes, illetve fehér üveg, tetrapack – elszállítása, a gyűjtőedények és környékük folyamatos tisztán tartása, karbantartása.
A hulladék szállítása során olyan gondossággal kell eljárni, hogy a hulladék szállítójárműbe való ürítésekor, illetőleg a szállítás folyamán ne szóródjon és más környezet-terhelést ne idézzen elő.
A hulladék összegyűjtése során a gyűjtőedényt lecsukott fedéllel kell arra a helyre visszahelyezni, ahonnan a Szolgáltató felvette, a hulladék szállítása során keletkező szemetet, illetve egyéb szennyeződéseket a Szolgáltató köteles haladéktalanul eltávolítani, az eredeti környezeti állapotot helyreállítani, amennyiben azok tevékenysége során, vagy azzal kapcsolatban álltak elő.